Rólam

Kollár Gábornak hívnak, 40 éves vagyok a feleségemmel, és a kisfiammal élünk Vácon. Rendelkezem a gipszkartonozáshoz szükséges képesítésekkel és engedéllyel, tűzvédelmi szakvizsgával és azzal a szándékkal, hogy amivel fogalalkozom, az magas minőségű legyen.

Jelenleg a szakmában oktatóként is résztveszek, én képzem és készítem fel a szakmai vizsgára a tanulókat az egyik iskolában, továbbá tűzvédelmi szaknyilatkozatokkal segítem a megrendelőket.

Az első gipszkartonos munkát 18 évesen csináltam, ez volt akkor az első munkahelyem pár éven keresztül. Itt kisebb lakásokon át egészen a nagy beruházásokig a gipszkartonozás összes lehetséges módját volt szerencsém kitanulni.

Volt az életemben egy nagyobb időszak amikor mással is foglalkoztam, sales manager, key account manager és végül üzletfejlesztő voltam egy Luxembourgi cégnél, de szerettem volna a saját utamat járni, ezért foglalkozok ezzel, mert szeretem.

E-napló vezetés és Felelős Műszaki vezetés nem akadály. Nem egy esetben történt, hogy a munkánk során kapcsolatba kerültem generálkivitelezővel, építésszel vagy műszaki ellenőrrel, akik végül a saját vagy gyerekük házának gipszkartonszerelésére is engem kértek fel. De dolgoztam már szállodáknak, vagy éppen a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak is.

Megvan a szaktudásom és a megfelelő etikai hozzáállásom ahhoz, hogy a rám bízott feladatot elvégezzem úgy, ahogyan azt én is elvárnám másokkal.

Volt, hogy én is hibáztam és nagy eséllyel fogok is még, de minden esetben sikerült kezelni a helyezetet, mert csak így tudok valódi értéket teremteni, és a saját lelkiismeretemmel is elszámolni.

Olyan megrendelőkkel szeretek dolgozni, akik jó minőségben szeretnének kivitelezni, és nem a legolcsóbb embert keresik a feladatra, hanem a megfelelőt.

Remélem sikerül egyeztetünk!